HELLINGER – FÉLE CSALÁDFELÁLLÍTÁS

MI A HELLINGER – FÉLE CSALÁDFELÁLLÍTÁS?

A családfelállítás Bert Hellinger nevéhez fűződő terápia. A terápia Magyarországon 2000 óta családleképezés, családfelállítás, családállítás neveken vált ismertté.

Általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozás is lehetséges. A csoportos formánál a megoldásra váró üggyel érkező személy két-három mondatban elmondja témáját, majd a vezető vagy az egyén a csoportból a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. Helyüket a térben a vezető jelöli ki, vagy megkéri az egyént, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a „sérült pont”, a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezután következik a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldása, és a tudatos szeretet kialakítása: az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel „visszaadja” annak, akihez az tartozik, gondolkodásmódja ítéletmentessé válik és „elkezdheti” a saját életét.

Az egyéni foglalkozásnál a vezető és az egyén együtt idézik fel a mezőt és keresik meg a „sérült pontot”. Egy fehér lapon jelképes figurákkal megjelenítik a mező résztvevőit, és ugyanúgy eljuthatnak a szeretettel teljes gyógyító mondatokig, mint a csoportos foglalkozáson.

Az egyéni foglalkozásnál a vezető és az egyén együtt idézik fel a mezőt és keresik meg a „sérült pontot”. Egy fehér lapon jelképes figurákkal megjelenítik a mező résztvevőit, és ugyanúgy eljuthatnak a szeretettel teljes gyógyító mondatokig, mint a csoportos foglalkozáson.

A mezőszemléletű megközelítés szerint, a családfelállítás egy adott család „szellemi mezejében” történő rendeződés. A mezőbe tartozik a terápiát kérő személy, az ősei, a korábbi és a jelenlegi kapcsolatrendszerei. A szellemi mező Hellinger szerint egy morfogenetikus energiamező – a forma keletkezésének mezeje.  Az elnevezés azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor idővel újra és újra megismétli önmagát, mígnem formává alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő. Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat – az ismétlődésekkel együtt – tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás beállítható gyógyító mondatokkal. A mondatok szeretettel teljesek, elfogadóak és a mélyben hatnak.

———————————————————————————————————————————

Jelenleg tanulom a módszert, melynek szerelmese lettem. ☺

A tanulási időszakban tervezek tesztcsoportokat indítani, melyről mindenképpen tájékoztatok a weboldalon, illetve a Kineziojóga nevű facebook oldalamon is. Remélem téged is szeretettel látlak majd!